"Minden nap azt a bizonyos órát vártam. Azt, mikor toporogva álltam az óvoda kapujában várva rá. Minden nap pontosan négy órakor jött értem, de egy nap, az óra mutatója már az ötöt is rég elhagyta, mikor az óvó néni odajött hozzám.Aznap anyukám megszegte az egyetlen ígéretét, amit nekem tett. Nem kértem tőle lehetetlent, csak annyit, hogy mindig jöjjön értem, de ő ezt az egy dolgot sem tudta megcsinálni.
- Danbi, anyukád még nem ért ide?- kérdezte aggódó tekintetettel.
- Még nem, de jönni fog, megígérte. Minden reggel megígéri, hogy pontban négyre itt lesz értem. - gyűltek könnyek a szemembe és kezeimmel görcsösen kapaszkodtam az óvoda kapujába."
"Zokogva ültem az üres teremben, várva, hogy valaki értem jöjjön. Az óvónő kétségbeesetten telefonált össze-vissza. Először anyukámat hívogatta, de a telefon tök süket volt, miután beütötte a számot, de azért próbálkozott vele egy párszor, hogy megnyugtassa a kicsi lelkem. Utána apukámmal kísérletezett egy párszor, de állandó foglaltat jelzett a kis készülék.Tisztán emlékszem gyerekkori legnagyobb csalódásomra, annak ellenére, hogy alig töltöttem be a negyedik életévemet. Akkor azt hittem, hogy anya, csak nyaralni ment, de később rá kellett jönnöm, hogy örökre elhagyott minket. A szüleim, apukám elmondása szerint imádták egymást. Szerelmük gyümölcsei a bátyám, Eli és én, de ők ennek ellenére sose gondoltak a házasságra. Élettársként éltek egy háztartásban és neveltek minket közösen, mindaddig a napig, míg anyukám el nem tűnt. Sose tudtuk meg az okát, miért hagyott el minket, de egy idő után már nem is nagyon érdekelt, legalábbis engem nem. Már eléggé felnőttem ahhoz, hogy tudjam, nem mindenkinek az az álma, hogy két gyerkőcöt neveljen élete szerelmével, aki ha úgy nézzünk, talán nem is az volt. Erre tíz éves koromba jöttem rá, mikor elköltöztünk régi házunkból, az emlékeket magunk mögött hagyva. Új iskolába kerültünk, új osztályba új szomszédságba. Tizennégy éves koromban, az alsó középiskola elvégzése után jöttem, rá, hogy mit veszítettem el aznap. Anyukám ezzel az egy döntésével elérte, hogy a hitet és bizalmat, melyet a szülei, az anyukája iránt érez a gyerek, elveszítsem, örökre...talán. Az anyák számomra, már nem anyák voltak, hanem nők, akik csak csalódást okoznak a gyerekeiknek. Mindaddig ezt gondoltam , míg apukám haza nem állított újdonsült párjával. Nem néztem jó szemmel, hiszen nem akartam anyukát. Nagyon jól megvoltam a bátyámmal és apukámmal, nem akartam betolakodót a családba, de tizenhat éves koromra a véleményem 180 fokos fordulatot vett. Akkoriban ismerkedtem meg a legjobb családdal a világon...
- Próbálja meg Ellisont.- mondtam látva meggyötört arcát.
Végül a bátyám jött értem aznap..."
Vacsorára készültünk a Woo családhoz. Habár apukám már lassan két éve ismeri kedvesét, sose mutattak be a családjának. Eli már találkozott velük, de én túl makacs voltam ahhoz, hogy megismerkedjem velük. Féltem, hogy ezzel az általam kreált tökéletes család, amiben hármunknak volt csak hely, összetörne.
- Danbi, meddig fogod még ezt csinálni?- kérdezte apa dörömbölve ajtómon.- Addig még az a szándékod, hogy elveszed azt a nőt. Nem megmondtam, hogy nincs szükségem anyára? Nem kell még egy olyan nő, aki csak csalódást okoz. - mondtam a zárt ajtó mögül. Sokáig próbálkozott azzal, hogy kinyissa ajtómat, de nem nagyon sikerült, majd jött a jól bevált fegyver, a bátyám.Ennek a vacsorának köszönhető , hogy a családom négy személlyel bővült. Lett egy új anyukám, akinek hála, gyerekkori csalódásom ellenére újra mosolyogva tudok ránézni az utcán sétáló háziasszonyokra, bár még mindig kicsik félve közelítek hozzájuk, de azért már kezd begyógyulni a seb, az űr, amivel évekig együtt éltem.
- Danbi, vagy eljössz és megismered őket, vagy nem , de akkor mondj búcsút a szombati koncertnek.
- Seggfej. - nyitottam ki az ajtómat és egy szó nélkül, mentem le az autóhoz és ültem be, várva, hogy elinduljunk. Fél óra alatt értünk oda a házhoz, mely jövőbeli otthonom lesz. Elsőként szálltam ki az autóból és azonnal csöngettem, hamar túl akartam esni ezen az egész ismerkedős mizérián, de az ajtó nyílásával és az elém tárult látvánnyal teljesen megváltozott a véleményem. Hirtelen elszégyelltem magam, amiért egy angyalhoz szakadt farmerben és egy, imitt-amott kivágott trikóban állítok be.
- Szia.- köszöntöm fülig érő szájjal az idegennek.
- Szia.- köszönt vissza kellemesen lágy hangján.- Biztos te vagy Danbi, már sokat hallottam rólad.- mosolygott tovább.
- Ajjaj.- mondtam és indultam el befele.Kicsit lemaradtam az előttem sétáló fiútól és Eli mellé lépve halkan a füléhez hajoltam.
- Azt nem mondtad, hogy angyalok is lesznek.- mondtam halál komoly kijelentésként erre, csak egy fejbevágást kaptam.
- Pabo. - szambázott el mellőlem egyetlen testvérem.
